Lasselsberger - Knauf

Tartós színeket a homlokzatra!

 Az UV sugárzás hatása

Nem véletlenül szerepel a használatautó-hirdetésekben a „garázsban tartott” kitétel; a szabad ég alatt álló járművek ki vannak téve az UV sugárzásnak, ami az évek során kiszívja a karosszéria élénk színét és látványosan gyorsítja a napfénynek kitett elemek elöregedését. Ugyanezek a sugarak fenyegetik épületeink homlokzatát is, és míg a járművünket fedett (akár fűtött) helyen tartva sokáig megőrizhetjük a karosszéria friss megjelenését, magával az épülettel nem állhatunk be a garázsba.

Természetesen a napfény és így az UV sugárzás hatása a forróbb tájakon fokozottabban érvényesül, és az egyik legfőbb szempont a lehető legtöbb fény visszaverése, azaz magasabb HBW érték elérése, végső soron az épület felmelegedésének csökkentése volt. Nem meglepő, hogy a mediterrán térség tűző napjának kitett homlokzatokat jellemzően fehérre, illetve pasztell színekre színezték – mindemellett a régmúltban technikailag sem volt megoldható az épületek élénk színezése.

Amint megjelentek az intenzívebb színek, újabb érv érkezett a halvány színű homlokzatok mellett: a színek tartóssága. A sötétebb, intenzívebb színek telítettsége idővel észrevehetően csökkent, míg a már eleve visszafogottan színezett homlokzatok külseje akár évtizedeken át változatlan maradt.

Lb-Knauf - mediterran homlokzat

Folyamatosan a tűző napnak kitett homlokzatokon sötétebb színeket nem célszerű alkalmazni

 

Noha egyre modernebb anyagok jelentek meg, UV sugárzás hatására a színek változása, jellemzően halványodása természetes folyamat. Gondoljunk vissza a garázsokra: még a modern gépkocsik automatizált gépsorokon készített fényezése is megfakul egy évtized alatt, ha folyamatosan ki van téve a tűző napsugárzásnak.

A színek elhalványodása vagy megváltozása jellemzően nem jelenti a homlokzat károsodását – a jól felhordott színezővakolat évek múltán is kifogástalanul elláthatja a feladatát. A színek változása azonban esztétikailag zavaró lehet. Ráadásul a színek túlnyomó többségét többféle színezőanyag keverésével állítják elő, és előfordulhat, hogy ezek közül az egyik lényegesen érzékenyebb az UV sugárzásra. Ennek következtében a szín nem pusztán elhalványul, hanem az egyik összetevőjét (részben) elveszítve akár jelentősen megváltozhat.

De miért ne vehetnénk teljesen UV-álló festéket? Léteznek az UV sugárzásnak bizonyos fokig ellenálló adalékanyagok, azonban ezek egyrészt nem jelentenek minden esetben teljes védelmet, másrészt rendkívül magas áruk miatt jelentősen – akár többszörösen – is megemelnék a homlokzati színezés árát. Egy gépkocsinál mindössze néhány négyzetméternyi felületet kell megvédeni (és továbbra is ajánlott garázsban tartani!), míg a kisebb épületek homlokzati felülete is meghaladja a száz négyzetmétert – a nagyobb, többszintes épületekről nem is beszélve. Nem csoda, hogy minden technikai fejlődés ellenére a forróbb égtájakon a fehér és halvány színek fölénye megtörhetetlennek látszik, hiszen erős UV sugárzás mellett is tartós, egyszerűen kivitelezhető, kedvező árú homlokzat csak stabil pasztellszínekből készíthető.

 Változatos mediterrán homlokzatok

A modern homlokzati színezőanyagok zavarba ejtő színskáláját látva nem meglepő, hogy folyamatos az igény az intenzív (és jellemzően alacsony HBW értékű) homlokzati színekre. Jó hír, hogy az egyedi igények és a műszaki szükségszerűségek között akár horrorisztikus költségek nélkül is lehetséges kompromisszumos megoldásra jutni.

Ahogy a HBW értékek kapcsán is láttuk, a színezett felület veszélyeztetettsége szorosan összefügg az időjárásnak és elsősorban a napsugárzásnak való kitettséggel. Ha valamilyen homlokzati megoldással – például erkéllyel, előtetővel – legalább részben sikerül leárnyékolnunk a felületet, nemcsak a felmelegedéstől, de az UV sugárzás okozta fakulástól is megóvhatjuk a színezővakolatot.

Az alábbi modern, mediterrán homlokzaton a tervezők számos trükköt vetettek be:

Lb-Knauf - mediterran homlokzat

  • A homlokzatot előtétfal árnyékolja

  • Az előtétfal színezése magas HBW értékű pasztellszín

  • Az előtétfalon természetesen nincsen homlokzati hőszigetelés, így a felmelegedésre kevésbé érzékeny

  • A legsötétebb (legalacsonyabb HBW értékű) színt a homlokzaton lehető legmélyebben alkalmazták, előtető, előtétfal és erkélyek mögött – és ez a szín sem nevezhető extra intenzívnek

Mindemellett természetesen alapvető fontosságú a jó minőségű színezővakolatok vagy homlokzatfestékek használata.

 A színek felfrissítése

Az intenzív színek alkalmazására egyszerű lehetőség, ha a homlokzati színeket a homlokzat átfestésével felfrissítjük. Bár hazánkban a homlokzatfestékek szerényebb hagyományokkal bírnak, Nyugat-Európában teljesen általános a mechanikailag stabil, csak megfakult, elpiszkolódott vagy egyszerűen csak megunt homlokzatok újraszínezése. Természetesen átfestés előtt a felületet szükséges megtisztítani – így ráadásul az esetleges biológiai károsodással (algásodás, gombásodás) is leszámolhatunk.

Ezzel egyidőben lehetőség nyílik a kisebb homlokzati hibák javítására is, amelyek néhány év elteltével a leggondosabb kivitelezés mellett is felbukkanhatnak, elsősorban a homlokzati csomópontok környékén. A kisebb hibákat a Lasselsberger-Knauf jól bevált Renti és Renti Fein javítóhabarcsaival javíthatjuk ki, ebben az esetben viszont az egyenletes struktúra fenntartása érdekében szükséges az érintett (élekkel határolt) falfelületet vékony rétegben egyenletes átvonása és új színezővakolat-réteget felhordása is.

A Lasselsberger-Knauf valamennyi színezővakolatához és a vegyes homlokzati színek homogenizálásához is kínál megfelelő homlokzatfestéket:

Homlokzatfesték Felhasználás
 Lb-Knauf - DekorTOP DekorTOP Diszperziós kötőanyagú színezővakolatokhoz
 Lb-Knauf - SiliconTOP SiliconTOP Ásványi és műgyantás kötőanyagú színezővakolatokhoz valamint Eurosan falszárító vakolatrendszerekhez
Lb-Knauf - SilikatTOP  SilikatTOP Ásványi színezővakolatokhoz valamint Eurosan falszárító vakolatrendszerekhez
 Lb-Knauf - Egalisation Egalisation Ásványi és vödrös színezővakolatok homogenizálására

 

 Az Inspiration színkártya információi

A Lasselsberger-Knauf homlokzati színező termékeit a lehető legstabilabb, ugyanakkor elérhető árú  alapanyagokból állítja elő. Mindemellett vannak olyan színkombinációk, amelyek különösen veszélyeztetettek, és persze a HBW értékre is figyelemmel kell lennünk. Az Inspiration színkártya ezt az összetett rendszert sűríti egyetlen számba, az úgynevezett P-T értékbe. A színkártya minden színénél a HBW értéket jelző H-érték mellett feltüntettük a P-T értéket az alábbiak szerint:

P Sötétebb színek, melyek alapvakolattal ellátott felületen alkalmazhatók, hőszigetelő rendszerekre azonban nem javasoljuk
T1 Mérséklet hőterhelésnek és gyenge napsugárzásnak kitett oldalon javasolt. Hőszigetelő rendszerek esetében csak kisebb felületeken, díszítő jelleggel használjuk
T2 Átlagos hőterhelésnek és napsugárzásnak kitett vakolt felületen és hőszigetelő rendszerek esetében is alkalmazható
T3 Erős napsugárzásnak és nagy hőterhelésnek kitett vakolt felületen, valamint bármely hőszigetelő rendszeren alkalmazható

 

Lb-Knauf - Inspiration szinkartya PT ertek

Erős napsugárzásnak kitett felületen korlátozások nélkül csak a T3 kóddal jelölt színek alkalmazhatóak. Más P-T kódok alkalmazása a fentiekben részletezett módon lehetséges, de előzetesen mindenképpen konzultáljunk építész tervezővel és a Lasselsberger-Knauf szakembereivel. Az Inspiration színkártyában szereplő P-T értékekkel kapcsolatos alkalmazási ajánlások betartása a színezőrétegre vonatkozó garanciavállalás feltétele.

 Tájékozódni és tájékoztatni

Az építőanyag-gyártásban folyamatos a fejlesztés - a reklamációk túlnyomó része ma már nem gyártási, hanem alkalmazási hibára vezethető vissza. Ezen belül is sok panaszhoz vezet az építési folyamat résztvevőinek információhiánya. Az UV sugárzásnak a bőrünkre, a napsugárzásnak kitett textilekre vagy a fényezett felületekre gyakorolt káros hatásai általánosan ismertek, sokan mégsincsenek tisztában azzal, hogy ezek a homlokzati színezést ugyanúgy érintik, bármely gyártó bármely termékéről is van szó. A színválasztás során célszerű szem előtt tartani a műszaki szükségszerűségeket, hiszen a tartós, szép homlokzat és a háztulajdonos elégedettsége a színválasztásnál, a színkártyánál kezdődik.


 Kapcsolódó témáink

Lb-Knauf - homlokzati struktúrák
Lb-Knauf - strukturak es szinek
Lb-Knauf - HBW ertek